A maga nemében első ilyen EU-szintű felmérés eredményei nagyban segítik majd az LMBT embereket érintő, egyenlő bánásmóddal kapcsolatos szakpolitikák kidolgozását az Európai Unióban, kijelölve a következő évek tennivalóit. A felmérés eredményeinek segítségével a nemzeti és európai politikai döntéshozók, illetve civil szervezetek számára lehetővé válik céljaik pontosabb meghatározása érdekképviseleti stratégiájuk és tevékenységük kialakítása során, hogy ezáltal az LMBT közösségek tagjai hátrányos megkülönböztetéstől mentesen élhessenek és fejezhessék ki önmagukat.

A felmérés teljesen névtelen (a résztvevőkről és a kitöltéssel kapcsolatosan nem kerül sor semmilyen adat rögzítésére). A felmérés lebonyolítását a Gallup, egy felmérésekkel és tanácsadással foglalkozó cég végzi.

Hogy az eredményeknek megfelelő súlya legyen, az Európai LMBT Kutatás a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek nagy és sokszínű csoportjának részvételére számít minden országból. Ezért a felmérés sikere szempontjából alapvető fontosságú, hogy a résztvevők e-mailben minél szélesebb kör számára továbbítsák, illetve a közösségi médiában megosszák a felmérést, vagy egyszerűen csak meghívják LMBT barátaikat a felmérésben való részvételre.

A kutatást itt tudod kitölteni. Nagyon fontos, hogy ha transznemű vagy illetve nem kizárólag férfinak/nőnek határozod meg magad mindenképp jelöld ezt a kérdőív elején, hiszen minél több transznemű ember jelenik meg ezekben a kérdőívekben annál nagyobb hangsúlyt kaphat a téma európai szinten! Szabadon meghatározhatod a nemi identitásod akár a megadott kategóriákon kívül is és ha transzszexuális múlttal rendelkezel kérünk azt is jelöld!