A hang nőiesítése: Hangszálműtét

Hangszálműtét

Kísérleti és kockázatos

Többféle műtéti eljárást is alkalmaznak a hangszalagok megváltoztatására.

Ezek közül egyiket sem ajánlanánk a rendelkezésünkre álló információk alapján. Van, aki 14 emberrel is beszélt akik átestek ilyen típusú műtéteken és közülük 12-en is gyenge eredményeket tudhatnak magukénak. A maradék két jó eredményből az egyiké nagyon jó.

Mit jelent az elfogadhatatlan?

Van, akinek alig mélyebb a hangja mint Mickey egérnek, vagy mint Michael Jackson-nak volt. A másik véglet a spektrum szélén a rekedt hang, vagy ahhoz hasonló mint Marge Simpson testvéreinek a hangja (Selma és Patty). A legtöbbüknek pedig alig lesz más a hangja mint a műtét előtt.

Egy lehetséges páciens:

"Én is utánanéztem a hangszalag plasztikának még az SRS-em előtt. 6 emberrel is beszéltem telefonon akik megcsináltatták. Amit a velük való beszélgetések során tapasztaltam, örökre elriasztottak. Furcsább, embertelenebb hangjuk volt, mint bárkinek és egyikük elmondta, hogy dél körül rendszeresen el is szokott menni a hangja teljesen. És mindannyian azt mondták, nem tudnak énekelni - nekem ez volt a vége a témának! Én körülbelül olyan hamar adnám fel az éneklést mint amilyen hamar a legtöbb férfi megválna a péniszétől."

Egy fül-orr-gégész:

"Az eredménybeli különbségek abból adódnak, hogy mindenki esetbében más és más a gyógyulási folyamat és erre a sebésznek egyáltalán nincs hatása. Remélem ezt mindenki elmondja a pácienseinek és ezen ismeretek birtokában mindenki felelősségteljes és megalapozott döntést tud hozni elvégezteti-e a műtétet."

Egy műtéten átesett páciens:

"Azt elmondhatom, hogy ez a műtét nem gyógyír minden problémára. A hangom előtte sem volt túl mély, de szerintem olyan lehetett mint egy 16 év körüli lányos meleg fiú hangja. A hangszálműtét segített egy kicsit, különösen abban, hogy tudtam egy picit hangosabban beszélni és nevethettem, de nem tett csodákat. A beszédtónusomon is változtattam így jól haladtam ezen a téren. Tehát amit sokan mondanak a hangszálműtétről, mindaz igaz. Talán egy nap kifejlesztenek majd egy olyan technikát amivel jobb eredményekre lesznek képesek!"

Ez a műtét az árát, a kockázatait és a gyenge eredményeket figyelembe véve nem mutat elfogadható sikerarányt.

Nem oldja meg egy csapásra azoknak a problémáit akiknek gond van a hangjukkal. Nem segít kilépni a male to female állapotból. Mindenképpen kombinálni kell a műtét előtt és után is hangterápiával, az eredmények optimalizálásának érdekében. Még ekkor is fennáll a veszély, hogy a hangod túl magas és vékony lesz az esetek nagy többségében. Másképp meg olyan rekedt hang is lehet az eredmény mint a rossz dohányosoké.

A hangszálműtét csak minimális segítséget jelent és semmi köze a rezonanciádhoz. Sokan pedig úgy vélik a rezonancia a kulcsa az egésznek.

Olcsóbb, könnyebb és kockázatmentes foniáterhez járni. Ezzel megőrzöd a hangterjedelmed és a folyamat 100%-osan visszafordítható. Ráadásul minderre akkor is szükséged van ha megműtteted magad.

De ne fogadd meg a tanácsunk...

Azt javasoljuk beszélj minél több emberrel aki átesett ilyen procedúrán. Legalább hárommal. Az elég lesz, hogy meggondold magad.

Forrás: tsroadmap.com

Kapcsolódó anyag:A hang nőíesítése: Hangterápia

Utoljára frissítve: kedd, 16 április 2019 11:18