Elemek megjelenítése címkék szerint: mtf

vasárnap, 21 február 2010 20:16

Nem- és névváltoztatás menete

Nem jogi elismerése ARCHÍV TARTALOM

A nem jogi elismerésének folyamatát Magyarországon nem- és névváltoztatásnak nevezik az illetékes hivatalok. A magyar állam által nyilvántartott születési anyakönyvi kivonatok változtatására érvényes eljárás. melyben hivatalosan meg lehet változtatni a nemet és a nevet. Csak a nem, illetve csak a név - másik nemű névre való - megváltoztatására nincs lehetőség.

2017. január 1. óta a névváltoztatási ügyek intézését Budapest Főváros Kormányhivatala, az anyakönyvi ügyek intézését, beleértve az utónevek anyakönyvezhetőségére irányuló kérelmeket, a Miniszterelnökség látja el.

Jogi hátteréről a 429/2017. (XII. 20.) Kormányrendelet az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól rendelkezik:

7. § A névváltoztatásért felelős anyakönyvi szerv a nem megváltoztatásáról, valamint az ennek következtében szükséges utónév módosításáról a nem megváltozását támogató egészségügyi szakvélemény beérkezését követő 8 napon belül értesíti a születést nyilvántartó anyakönyvvezetőt az anyakönyvben történő átvezetés érdekében. A nyilvántartó anyakönyvvezető a nem megváltozását a névváltoztatásért felelős anyakönyvi szerv alapiratnak minősülő értesítése és az egészségügyi szakvélemény hitelesített fénymásolata alapján jegyzi be az anyakönyvbe.

A kérelem benyújtásának hivatalos és hatályos feltételei nem találhatóak meg semmilyen kormányzati portálon, a Kormányhivatal weboldalán itt egy régebbi változat: A nem- és az utónév megváltoztatása

A folyamatot koordináló hivatal:

Budapest Főváros Kormányhivatala - Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztály - Névváltoztatási és Anyakönyvi Osztály (továbbiakban: Kormányhivatal)

Postacím: 1475 Budapest Pf. 292 (A kérelmeket ide kell küldeni)

1105 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út. 53-55. (Kőrösi Irodaház)
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
+36 (1) 550-1212
weboldal
TÁJÉKOZTATÓ a Névváltoztatási és Anyakönyvi Osztály feladatairól

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma - Egészségügyért Felelős Államtitkárság - Közegészségügyi, Járványügyi, Egészségügyi Igazgatási és Védelmi Főosztály (továbbiakban: EMMI) 2018 júniusa óta már nem vesz részt az elbírálásokban.
1051 Budapest, Arany János utca 6-8.
A minisztérium központi ügyfélszolgálatának elérhetősége: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefonszám: +36 (1) 795-1177

A nem- és utónév megváltoztatásához a következő vizsgálati leletek szükségesek:

- pszichiáter szakorvos által készített szakvélemény, amely megállapítja a transzszexualizmus (F64.00) diagnózisát, továbbá tartalmazza a nem-megváltoztatás engedélyezésének javaslatát;
- klinikai szakpszichológus szakvéleménye (neki szerepelnie kell az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartásában: http://kereso.eekh.hu/);
- a kérelmező születésekor regisztrált nemének megfelelő nőgyógyász/urológus szakorvos szakvéleménye, amely tartalmazza, hogy a nemi átalakító műtétnek nincs orvos szakmai szempontból ellenjavallata. (Male to Female esetben urológiai, Female to Male esetben nőgyógyászati lelet szükséges.)

Semmilyen orvosi beavatkozás illetve műtét nem feltétele a névváltoztatás engedélyeztetésének.

Névviselés

Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 2010. évi I. törvény (a továbbiakban: At.) 44. § (3) bekezdése rögzíti, hogy anyakönyvezni legfeljebb két, a gyermek nemének megfelelő utónevet lehet a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított utónévjegyzékből. Ezek alapján a nem- és névváltoztatásra irányuló kérelmen fel kell tüntetni az új nemnek megfelelő legfeljebb két utónevet.

Az engedélyezett utónevek listája, valamint az utónevek engedélyezésének alapelvei megtalálhatóak a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének honlapján. Ha magyar állampolgár olyan utónevet (másként: keresztnevet) szeretne bejegyeztetni, amely nem található meg az MTA Nyelvtudományi Intézet honlapján levő női és férfiutónevek listájában, akkor ezt a nevet hivatalos eljárásban a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságán (levélcímük: 1357 Budapest, Pf. 6.; telefon: 06-1-795-5000; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) kell kérvényeznie a kormany.hu portálról letölthető formanyomtatványon. A kérelemmel egyidőben kérelmezett listán nem szereplő utónév, MTA általi elutasítása esetén késedelmet okozhat! 

Nyilatkozat a családi állapotról

Az At. 64/B. § (4) bekezdése alapján a nem megváltozásának a születési anyakönyvbe való bejegyzését meg kell tagadni, ha az érintett személy házassága vagy bejegyzett élettársi kapcsolata fennáll. Ezért a kérelemben nyilatkozni kell a családi állapotra vonatkozóan is.

A kérelemben a családi állapotról való nyilatkozás feltétele:
- nőtlen/hajadon családi állapot esetén a nyilatkozat elegendő, 
- özvegy vagy elvált családi állapot esetén olyan (záradékolt) házassági anyakönyvi kivonat, amelybe a házasság megszűnését bejegyezték vagy a bontóítélet, illetve a másik házasfél halotti anyakönyvi kivonata és a házassági anyakönyvi kivonat.

Eljárási illeték és eredeti születési anyakönyvi kivonat

Az eljáráshoz szükséges 3000 Ft eljárási illetéket (illetékbélyeg formájában) és – amennyiben rendelkezésre áll – eredeti születési anyakönyvi kivonatát a hatóság részére kell megküldeni, mert az adatváltozás miatt bevonásra kerül. Ha nincs birtokodban az eredeti születési anyakönyvi kivonat, ennek tényét kérik a kérelmen feltüntetni.

Sablon nem- és névváltoztatási kérelemhez

Sablont a nem- és névváltoztatási kérelemhez és az adatkezelési hozzájáruláshoz itt találsz. Ez egy álatlunk készített minta, mely a minimálisan közlendő információkat tartalmazza, frissítése folyamatos, tehát érdemes a linket és nem a fájlt megosztani másokkal a problémák elkerülése érdekében. FIGYELEM: ez nem hivatalos nyomtatvány, azt nem az illetékes hivatalok készítették viszont azt elfogadják!

A kérelem elbírálására hivatalosan 30 napja van a Kormányhivatalnak, de ez nem jelenti azt, hogy az eljárás ezidő alatt le is zajlik, mert a gyakorlat szerint a nem megváltozását igazoló orvosi iratok elbírálása szakmai kérdés, így az anyakönyvi bejegyzés módosítása korábban az EMMI szakvéleménye alapján történt és az EMMI-ben történő szakmai elbírálás nem számított bele ebbe az időbe. 2018 júniusa óta a szakmai elbírálás szünetel. A kérelem beadását követő 60 nap letelte után mindenképp érdeklődj a kérelmed állapota felől!

Új névre szóló anyakönyvi kivonat és hatósági bizonyítvány

Amennyiben az EMMI véleménye (illetve a szakmai elbíráló) szerint a nem megváltozottnak tekinthető (bármit is jelentsen ez - szerk.), e tényről a Kormányhivatal értesíti a kérelmezőt, valamint a kérelmező születési helye szerinti anyakönyvvezetőt, hogy a nem- és az utónév megváltozását az Elektronikus Anyakönyvbe rögzítse, valamint intézkedjen új személyazonosító képzéséről is. 
Ezt követően a kérelmező bármelyik anyakönyvvezetőnél kezdeményezheti az új névre szóló születési anyakönyvi kivonat és a korábbi nemet és nevet igazoló hatósági bizonyítvány kiállítását.

AKTUÁLIS: 

2018. június 28-tól az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) felfüggesztette a nem,- és névváltoztatásra irányuló kérelmek elbírálást. Ennek okairól itt olvashatsz bővebben: Tájékoztatás a nem jogi elismerésével kapcsolatban Továbbra is arra bátorítunk mindenkit, hogy adják be kérelmüket mindentől függetlenül. Itt pedig arról írunk hogyan és miben tudunk segíteni Neked, ha most szeretnéd beadni a kérelmed: Javaslataink a nem jogi elismerésére irányuló eljárások felfüggesztése kapcsán 

Családi név megváltoztatása

A nem- és névváltoztatás kérelmében nincs lehetőség a családi név megváltoztatására. Azt egy másik ettől teljesen független eljárásban lehet kérni. További információkat a családi név megváltoztatásáról itt gyűjtöttünk össze: Családi név megváltoztatása

A nem jogi elismerése (angolul legal gender recognition) az a folyamat, amely során a személy nevét és a nemével kapcsolatos adatokat a hivatalos okmányaiban és az összes hivatali nyilvántartásban megváltoztatják, annak érdekében, hogy az adott személy nemi identitását hivatalosan is elismerjék. A különböző államok eltérő feltételeket szabhatnak ahhoz, hogy ki jogosult erre, noha a kényszer-sterilizáció, a kényszerválás, a kötelező mentális betegségről szóló diagnózis vagy korhatár olyan feltételek, amelyek egyértelműen sértik az egyén emberi jogait. A hazai hatósági nyelvezet és a köznyelv is gyakran a nemváltoztatást, nemváltást használja a nem jogi elismerése helyett.

vasárnap, 21 február 2010 20:07

Transz fogalmak, meghatározások

transgender jel

A transzneműség átfogó gyűjtőfogalma mindazon embereknek, akiknek nemi szerepe (az ún. gender=dzsender) valami okból eltér a születéskor többnyire meghatározott biológiai nemtől (férfi vagy nő).

Több különböző fogalmat ölel fel, melyek közül némelyiket a transzneműség szinonimájaként is használják, pl.:
- a transzszexualitást: amikor egy ember nemi tudata ellentmond a testi nemi szerveinek (például férfitestben élő nő, aki biológiailag férfi, lelkileg viszont nő),
- a transzvesztitizmust: ha valakinek nincs problémája a testi nemével, de a másik nem ruháit viseli.

Az egyik legelfogadottabb meghatározás szerint "transzneműek azok az emberek, akiket valamilyen neműnek soroltak be"; - legtöbbször születéskor és a nemi szerveik alapján - , de akik ezt magukra nézve téves vagy hiányos megjelölésnek találják. Egy másik közkeletű definíció szerint: a születéskor kapott nemmel való azonosulás vagy az ennek megfelelő testi megjelenés hiánya.

A transzneműség két alapvető formája az FtM és az MtF: az FtM a nőből férfivá, az MtF pedig a férfiból nővé alakult vagy alakuló embert jelölheti. Különösen fontos lehet ez a transzszexuálisoknál, ahol a két csoportnak egész más nehézségekkel kell szembenézniük.

A nyugati kultúrától eltérő kultúrákban több helyen (pl. az amerikai indiánok, a thaiok, a kínaiak, dél-ázsiaiak, a zapotékok körében vagy az iszlám országokban) régóta számon tartanak olyanokat, akik valamilyen módon kívül esnek a férfi-nő felosztás kettősségén, és úgymond a "harmadik nemhez" tartoznak: őket modern kifejezéssel leginkább transzneműnek hívhatnánk

Nemi irányultság:

A transzneműség identitás, vagyis arra utal, hogy az illető nemileg hová tartozónak tartja magát, nem pedig arra, hogy kihez vonzódik. A transzneműség az irányultságtól független, arra merőleges dimenzió: a transzneműek közt ugyanis léteznek heteroszexuálisok, homoszexuálisok, biszexuálisok, pánszexuálisok és aszexuálisok egyaránt.

Az, ha valaki például a másik nemű testben szeretne élni, semmit sem mond arról, hogy az illető melyik nem iránt érdeklődik, és az sincs szükségszerűen meghatározva, hogy ez az átalakulás során megváltozik-e, vagy sem. Ugyanígy, az a (mára jórészt elavult) kép sem helytálló, miszerint a homoszexuálisok viselkedésben vagy öltözködésben az ellenkező neműeket imitálnák: a meleg férfiak és a leszbikus nők túlnyomó többsége jól érzi magát a nemüknek megfelelő külsővel (ennek is köszönhető, hogy nagy részük továbbra is megteheti, hogy nem fedi fel magát mások előtt).

Az LMBT elnevezés (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) kifejezi mind a nemi identitás és a nemi irányultság sokféleségét így felölei mind a szexuális mind a nemi kisebbség fogalmát. Mindazokat felöleli, akik akár az egyik, akár a másik téren eltérnek a többségtől vagyis mindkettőre egyaránt utal.

A transznemű identitások sokaságát a Transzernyő infografika szemlélteti vizuálisan. Nagy felbontású verzió letöltéséhez kattints a képre.

Transzernyő kép

Transzszexuális:

Manapság leginkább úgy szoktuk a transzszexualitást meghatározni, hogy ők a transznemű emberek azon csoportja akik binárisak, tehát egyértelműen férfiként vagy nőként azonosítják magukat és ez nem azonos a születéskori besorolásukkal. Ez az állapot független attól, hogy az adott személy milyen jogi nemmel rendelkezik és milyen kezeléseket kíván illetve nem kíván igénybe venni illetve vett igénybe.

A transz-szexualizmus a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszer (BNO) 10. revíziójában a "Mentális és viselkedészavarok" főcsoport "A nemi hovatartozás zavara" alcsoportban még mindig szerepel, kódja F6400.

A transzszexualizmusnak (F64.00) történetileg három kritériuma van:

  • A vágy, hogy az embert a másik nembe tartozónak fogadják el és akként élhessen. Általában az a vágy is társul ehhez, hogy sebészeti beavatkozással és hormonkezeléssel testét a lehető legjobban összhangba hozza a választott nemmel.
  • Transzszexuális identitása legalább két éve folyamatosan fennáll.
  • A rendellenesség nem más mentális zavar vagy kromoszóma rendellenesség tünete.

A BNO az egészségügyben használt, a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló kódrendszer rövidítése. A nemzetközi szakirodalom a kódrendszert ICD-nek rövidíti (The International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems). Kialakításának az volt a célja, hogy bármelyik országban megbetegedett, illetve sérülést szerzett személy diagnózisát egységes kódrendszer alapján lehessen besorolni.

F64 A nemi identitás zavarai
F64.0 Transszexualizmus
Annak a vágya, hogy ellenkező nemű egyénként élhessen és fogadják el, általában a saját nemével és anatómiájával elégedetlen, kényelmetlenül érzi magát benne, és sebészeti és hormon kezeléseket szeretne, hogy testét amennyire csak lehet a kivánt nemhez tegye hasonlatossá.
F64.1 Kettős-szerepű transzvesztitizmus
Az ellenkező nem ruháinak a viselése, ami része az egyén életének, hogy átmenetileg is de élvezhesse, hogy az ellenkező nem tagja, anélkül hogy ezen túl bármilyen kivánsága volna szexuális nemének tartós megváltoztatására, vagy sebészi beavatkozásra, és szexuális izgalom sem társul a ruhacseréhez.
Serdülő vagy felnőttkori nemi identitás zavar, nem transzszexuális típus
Kivéve: transzvesztita fetisizmus (F65.1)
F64.2 Gyerekkori nemi identitászavar
Rendszerint kora gyerekkorban, és jóval pubertás előtt jelenik meg, jellemzője, az állandó és intenzív distressz saját (anatómiai) neme miatt, és az ellenkező nemhez való tartozás szüntelen vágya, (esetleg ragaszkodik hozzá, hogy ő ellenkező nemű). Az ellenkező nem ruháival, öltözködésével, tevékenységével való foglalkozás, saját nemének a tagadása. A diagnozishoz alapvető zavarnak kell lennie, némi fiússág lányoknál, vagy lányos viselkedés fiúknál nem elegendő. A pubertáskort elért vagy azt meghaladt egyének nemi-identitás zavarát az F66.- csoportnál kell besorolni.
Kivéve: ego-disztoniás szexuális orientáció (F66.1)
a szexuális érés zavara (F66.0)
F64.8 A nemi identitás egyéb zavara
F64.9 Nem meghatározott nemi identitászavar
Nemi szerepzavar k.m.n.

F65.1 Fetisisztikus transzvesztitizmus
Az ellenkező nem ruháinak a viselése szexuális izgalom elérésére és hogy úgy nézzen ki, mint az ellenkező neműek. Elkülöníti a transzszexuális transzvesztitizmustól, hogy egyértelmű a szexuális vágykeltéssel a kapcsolata, és az erős késztetés, hogy a ruhát levegye magáról, ha már az orgazmust elérte és a szexuális vágya csökkent. A transzszexualizmus kialakulásának az elején jelentkezhet. Fetisiszta transzvesztita

F66 A szexuális fejlődéshez és orientációhoz társuló pszichológiai és viselkedési rendellenességek
Megjegyzés: a szexuális orientáció önmagában nem jelent semmilyen (mentális) zavart.
F66.0 A szexuális érés zavara
A páciens szenved saját bizonytalanságától, hogy melyik nemhez tartozik, hogy milyen a szexuális orientációja, és ez hosszútávon depresszióhoz és szorongáshoz vezet. A leggyakoribb serdülők között, akik még bizonytalanok saját szexuális orientációjukban, hogy hetero-, homo-, vagy biszexuálisak, vagy olyan egyéneknél, akik hosszantartó stabil szexuális orientáció (gyakran párkapcsolat) után, úgy érzik, változok a szexuális orientációjuk.
F66.1 Ego-disztoniás szexuális orientáció
A nemi identitás és a szexuális orientáció (heteroszexuális, biszexuális vagy prepubertalis) nem kérdéses, de az egyén a társuló pszichológiai vagy viselkedészavar miatt megváltoztatni szeretné és emiatt segítséget is keres.
F66.2 A szexuális kapcsolat zavara
A nemi identitás és a szexuális orientáció (hetero-, homo- vagy biszexuális) tehető felelőssé a szexuális partnerkapcsolat kialakításában vagy fenttartásában mutatkozó nehézségekért.

Forrás: BNO-10: A betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása (10. revízió). Budapest, Népjóléti Minisztérium (1995). ISBN 9637025413

"A társadalmi nemek egyetlen tudósa sem ismeri fel, hogy ők maguk felelősek annak a helyzetnek a kialakulásáért amelyben a transzszexuális embereknek előre felállított tüneteket kell leírniuk és előre letisztázott módon megalkotott történetet kell előadniuk annak érdekében, hogy orvosi szakvéleményt kapjanak ahhoz ami elidegeníthetetlen joguk kellene legyen."
/Patrick Califia/

A BNO történetéről, rendszeréről és a transzneműséggel kapcsolatos tapasztalatáról 

A rendszer felülvizsgálata most zajlik, 2018-ra várható a BNO 11. verziójának elfogadása amiben már nem fog mentális betegségként szerepelni a transzneműség maga, erről itt olvashatsz: Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, kerüljön ki a „Nemi identitás zavarai” a mentális betegségek közül

Álláspontunkat a revízióval kapcsolatban itt olvashatod

Drag king:

Olyan előadóművész, aki férfiruhába bújva férfiakat játszik. Általában nők, de van olyan eset, amikor egy nőies testű fiú öltözik be férfinak, és játssza a nagy macsót.

Drag queen:

Férfi előadóművészek, akik női ruhába bújva énekelnek, táncolnak, vagy playback-elnek és/vagy jó humorukkal szórakoztatják a közönséget.

Genderqueer

Androgün

Hijra 

Two spirit

Kétnemű

Intergender

Crossgender

Neutrois

Third gender

Férfias nő

Nőies férfi

Kategória: Általános