Transvanilla Transznemű Egyesület

Itt vagy:Elemek megjelenítése címkék szerint: GYIK
2014. Május 24., Szombat 10:14

Transznemű a szülőm - GYIK

Kiknek szól ez a cikk?

Nagyon sok transznemű embernek van gyermeke, és magyarul még elég kevés az elérhető információ, ezért ezzel a cikkel ebben az űrben szeretnénk egy kis teret betölteni, amely kifejezetten olyan gyerekeknek szól, akiknek a szülei transzneműek.
Lehet, hogy valamelyik szülőd épp most mondta el neked, hogy transznemű, de az is lehet, hogy már régen tudsz róla. Az emberek különböző transzneműek és a családok különféle viszonyokban állnak egymással. Lehet, hogy a szülőd tranzíció előtt áll, ami azt jelenti, hogy a másik nemhez szeretne tartozni, de még nem tette meg az ehhez szükséges lépéseket. Vagy lehet, hogy a biológiai "anyukád” egy férfi, aki már tranzíció után van és amióta az eszedet tudod férfi volt. Az is lehet, hogy az apukád crossdresser (átöltöző), aki szeret néha női ruhát viselni? Lehet, hogy a szülőd androgün vagy dzsenderkvír és sem az "anya" sem az "apa" megszólítás nem nagyon illik rá? Ha legalább egy szülőd vagy több is transznemű, dzsender variáns, átöltöző, transzszexuális vagy bármi egyéb a tág dzsender spektrumon akkor ez neked szól!

GYAKORI KÉRDÉSEK

Az, ami legtöbbünknek biztosan eszünkbe jut: Hogyan hat ez rám?
Hogyan fog a kapcsolatom a szülőmmel alakulni a tranzíció alatt? Lesz-e még anyukám/apukám azután?

Lesznek dolgok, amik megváltoznak majd, hiszen a szülőd a másik nemi szerepben fog élni. A legfontosabb arra emlékezni, hogy az anyukád/apukád mindig a szülőd lesz, a nemi identitásától és a nemi önkifejezésétől függetlenül. Ha vannak olyan tevékenységek, amiket szerettek együtt csinálni (pl. sportolás vagy főzés) mondd meg neki, hogy ezt még mindig szeretnéd együtt csinálni vele. Ilyen módon az eddigi kapcsolatotok bizonyos részleteit meg tudjátok őrizni.

Hogyan szólítsam a szülőmet?

Erre a kérdésre a válasz családonként változó lehet. A szülőd lehet, a nevét is megváltoztatja. Ha ezt megszokod, akkor könnyebb lesz. Vannak, akik továbbra is anyának/apának hívják a szüleiket, vannak, akik a „másik” szülői kifejezést kezdik el használni. Vannak családok, ahol más megfogalmazásokat találnak ki, hogy elismerjék a transz szülőt. Beszélhetsz erről a szülőddel és megegyezhettek egy olyan megoldásban, ami mindkettőtöknek megfelel.

Szakítani fognak a szüleim emiatt?

Ez is a családon múlik. Vannak, akik együtt maradnak egyikük tranzíciója után, vannak, aki az elválás mellett döntenek. A szüleid akkor is szerethetnek és támogathatnak téged mindketten, ha az egymáshoz való viszonyuk meg is változik. A legkönnyebben úgy találhatod ki, hogy mi lesz a családotokkal, ha megkérdezed a szüleid.

A szülőmnek műtétei lesznek?

Sok embernek ez nehéz kérdés mivel már a gondolata is, hogy a szüleinknek műtétei lesznek, félelmetes. A válasz a szülődtől függ. Az emberek különböző utakat járnak be a tranzíció során is és vannak, akik orvosilag nem tesznek lépéseket.

A tranzíció néha orvosi kezelésekkel jár, ami jelenthet hormonkezelést, elektrolízist (szőrtelenítés) és/vagy műtéteket stb. Különböző műtétek vannak, és a szülőd dönthet úgy, hogy egyet, többet vagy egyet sem vesz igénybe. Ezeknek a kezeléseknek az a célja, hogy a szülőd teste jobban kifejezze az ő nemi identitását. Jogod van olyan sokat vagy olyan keveset tudni ezekről amennyit szeretnél. Ha mások kérdeznek erről, jogod van eldönteni, hogy szeretnél-e beszélni erről vagy sem. Ha nem tudod, mit szeretnél, azt is mondhatod embereknek, hogy kérdezzék a szülődet vagy emlékeztetheted őket arra, milyen fura lenne nekik, ha te is a testrészeikről kérdeznéd őket.

Nem minden transznemű ember fog orvosi kezelést igénybe venni és az emberek különböző kezelésekre tartanak igényt. Műtéteken átesni (vagy nem átesni) nem határozza meg valaki nemi identitását és minden orvosi kezelés magánügy – senkinek semmi köze hozzá.

Szóval lehet, hogy a szülőm orvosi kezeléseken nem fog részt venni?

- Igen, nagyon sok transznemű ember nem fog és ennek sokféle oka van.
Sok kezelés nagyon költséges és nem engedheti meg őket bárki magának. Vannak, akinél vallási, egészségügyi vagy egyéb okai vannak annak, hogy nem módosítja a testét. Másoknak kényelmes a testük, úgy ahogy van, annak ellenére, hogy a nemüket másképpen szeretnék kifejezni.

Miért akartak gyereket a szüleim, ha tudták, hogy tranzíciójuk lesz?

Valószínűleg fogalmuk sem volt erről. Még ha vágytak is erre, lehetséges, hogy nem volt rá lehetőségük. A világ nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekben és a transznemű embernek ma sokkal több lehetőségük van. Az embereknek általában azért lesznek gyerekeik, mert szeretik a gyerekeket és szülők akarnak lenni. A transznemű emberek sem kivételek.

Ez azt jelenti, hogy a szülőm meleg/leszbikus?

Nem feltétlenül. A szexuális irányultság különbözik a nemi identitástól. Akárcsak mindenki más a transznemű emberek is vonzódhatnak bárkihez. A szülőd szexualitása változhat, ahogyan a nemi identitása változik, de ez egyáltalán nem törvényszerű.

Az, hogy a szülőm transznemű azt jelenti én is transznemű vagy meleg leszek?

A szülőd nemi identitása nagy valószínűséggel nem határozza meg a te nemi identitásod vagy szexuális irányultságod. A transznemű emberek gyakran nagyon fiatal koruktól kezdve érzik, hogy nem illenek a nemi szerepükbe és/vagy nem érzik magukat kényelmesen a férfi/női testükben. Nagyon sok heteroszexuális, cisznemű ember nevel transznemű gyermeket és ebből logikusan következik, hogy transznemű szülők is gyakran nevelnek hetero és cisznemű gyermekeket.

Fontos fogalmak, meghatározások

Transz emberek

Az emberek különféle, széles rétegét lefedő kifejezés azokra, akik nemi identitása vagy nemének kifejezése nem egyezik meg teljesen azzal, ahogyan születésükkor meghatározták azt. Ebbe a körbe tartoznak azok (de nem csak azok!), akik transzszexuális emberként, transznemű emberként, transzvesztitaként/ cross-dresser emberként, nem-binárisként, dzsender variáns emberként stb. határozzák meg magukat.
Akik nem transz* emberek, azok a ciszneműek. Tehát ez alatt értünk mindenkit, akiknek a születésekor meghatározott nemével megegyezik a nemi identitása, biológiai neme és a nemének kifejezése.

Nemi identitás

Minden ember mélyen átérzett belső és egyéni tapasztalata a neméről, amely lehet, nem felel meg a születésekor meghatározott nemének, beleértve a testének személyes érzését (amely magában foglalhatja, /amennyiben az szabadon választott!/ a testi megjelenés vagy funkciók módosítását, orvosi, sebészeti és más módon) és egyéb típusú kifejezését a nemnek, beleértve a ruhát, beszédet és stílust. (Yogyakarta alapelvek)

Nem kifejezése

Az a mód, ahogyan egy ember a külső megjelenésével és/vagy viselkedési, öltözködési, hajviseleti, hangbeli, testi és egyéb külső és fizikai jellemzőivel kifejezi önmagát.

Szexuális orientáció

Az a fogalom, amelyet annak leírására használunk, hogy az egyén társkereső aktivitása döntően milyen partnerre (elsősorban, hogy melyik nem képviselőire) irányul. Eszerint lehet az illető heteroszexuális, homoszexuális, aszexuális, biszexuális, pánszexuális stb.

Tranzíció

Egy folyamat amelyet a transz személy azért vállal, hogy a nemi identitásának megfelelően élhessen. Része lehet az úgynevezett társadalmi nemi elismerés (pl. valaki változtat a megjelenésén), a jogi nemi elismerés (pl. megváltoztatja a nemét az irataiban) és/vagy az orvosi tranzíció (pl. hormonok és műtétek igénybevétele amik köszönhetően a transz személy teste fizikálisan változik meg).

Nem jogi elismerése

A nem jogi elismerése az a folyamat, amely során a személy nevét és a nemével kapcsolatos adatokat a hivatalos okmányaiban és az összes hivatali nyilvántartásban megváltoztatják, annak érdekében, hogy az adott személy nemi identitását hivatalosan is elismerjék.

Kategória: Általános
2013. Október 11., Péntek 13:15

Előbújás – GYIK

Előbújjak-e?

A döntés az előbújásról –és arról, hogy kinek teszed- pont annyira egyedi, mint te magad. Természetesen, ha a tranzíció testi útját járod, hormonokat szedsz, műtéteknek veted alá magad, a hozzád közel álló személyek észlelik a változásokat és vagy megértik, vagy érdeklődnek az egészségi állapotodban beálló változások iránt.
Valószínű, hogy a hozzád közelállók és a veled gyakran találkozók, pl. munkatársak számára mindenképp elő kell bújnod. Másrészt a nyilvános előbújás –úgy is, mint aktivista, vagy mint nyilvános szereplő- egy alaposan mérlegelendő döntés. Ha egyszer nyilvánosan vállalod magad, -a médiában, de különösen az Interneten- már nagyon bonyolult, ha nem egyenesen lehetetlen visszamenni a „szekrénybe” és „lopakodó üzemmódban élni” újra.
Nem sürgető nyilvánosan előbújni és sokan sohasem teszik ezt meg. Ha bizonytalan vagy, várj. Ha a tranzició kezdetén jársz, és úgy gondolod, hogy aktivistaként, bloggerként vagy a Facebookon vagy egyéb más helyen ki akarsz lépni a nyilvánosságra, a legjobb, ha adsz magadnak egy kis időt. Bármikor előbújhatsz –de újra hangsúlyozni kell, ha egyszer előbújtál, nem mindig tudsz visszabújni. Csak te tudhatod, mi jó neked.

Mikor bújjak elő?

Nem mondhatom meg neked, hogy mikor, mert minden ember élete különbözik, de mutathatok pár elgondolkodtató dolgot, ami alapján pro és kontra mérlegelve összeállíthatod az „előbújási menetrendedet”. Íme a coming out ötleteim:

  • Főnökök, személyzet és munkatársak: Véleményem szerint a főnököt kell először tájékoztatni és megbeszélni vele, hogy kívánja az előbújást a csapat és a munkatársak tudomására juttatni. Könnyebb a dolgod, ha a feletteseiddel van egy kooperációs tervetek. Ha a saját tapasztalatomat vesszük tanácsként, (magam túl sokáig vártam, így a kollégáim azt hitték, rákom van, mert rövidre nyírtam a hajam és már nem viseltem sminket) javaslom, tedd ezt meg, mielőtt a megjelenésedben nagyobb változások állnának be. A személyzet és a munkatársak e nélkül is épp eleget fognak pletykálkodni – biztosítsd be, hogy legalább a valóságról pletykáljanak.
  • Család és barátok: Csak te ismered a családod és a barátaid eléggé ahhoz, hogy felállítsd a megfelelő időkeretet az előttük való kitárulkozáshoz. De újra azt javaslom, hogy a megjelenésedben beálló nagyobb változások, illetve a hormonszedés megkezdése előtt lépd ezt meg, így hatékonyabban lehet a bejelentésed. A hormonokkal az a legnagyobb probléma, hogy ugyan nagy általánosságban tudhatjuk, hogy is hatna, de azt nem, hogy a te specifikus genetikáddal és élettanoddal hogy lépnek kölcsönhatásba. Legfeljebb az anyukádat bolondíthatod azzal, hogy azért vagy rekedt hónapok óta, mert nem tudsz kikeveredni a megfázásból, egészen addig, amíg a mély hang nem válik nyilvánvalóvá –különösképp, ha még ehhez egy olyan szakáll is társul, mint mondjuk Batthyány Lajosé.
  • Potenciális társak: Ez megint csak a helyzetedtől függ. Nem kell minden kávéházi randi esetén előbújnod –sőt én inkább óvnálak ettől, főleg egy szűk közösség tagjaként. Én személy szerint csak akkor coming outolok, ha a jelek egy intim kapcsolat irányába mutatnak – a személyes biztonságot tekintem elsődlegesnek. Szóval gondold meg az előbújást még a bár, kávézó vagy a buli elhagyása előtt. Egyedül kellhet hazamenned, illetve legalábbis haza kell jutnod valahogy. Ezért legjobb, ha nyilvános helyen bújsz elő és mindig meg kell fontolni a biztonsági tényezőket. Ha egy adott szituációban nem tűnik biztonságosnak a coming out, inkább ne tedd.
  • Idegenek: Én teljesen nyitottan élem az életem, de nem úgy mutatkozom be, hogy Matt Kailey, transzszexuális. Persze biztos érdekes beszélgetést eredményezne… De a legtöbb idegennel szemben egyáltalán nincs ok az előbújásra. És ahogy a potenciális társak esetében –legyenek szexuális életben vagy más területen társak - a biztonság az elsődleges tényező.

Emlékezz: Nem „versz át” senkit azzal, hogy nem bújsz elő neki. Ha valaki úgy érzi, „elárultad” azzal, hogy túl sokáig vártál vagy valaki mástól tudta meg, nem pedig tőled, (ez esetben kérdezd meg a barátaidat, miért is adtak ki téged) az az ő baja, nem a tied. Maradj biztonságban és éld az életed. Már eleve egyedi vagy.

Hogyan bújjak elő?

A hogyan kérdése hasonló a mikorhoz – kizárólag tőled és a helyzetedtől függ. Mindenesetre tudok egy „mintát” mutatni, amivel könnyebb lehet számodra az előbújási kalandjaid megtervezése. (És igen, ezek valóban kalandok –könnyebb lesz számodra is, ha ekképp tekintesz rájuk.)
Ez az én hét lépésem a transz-dolgokról való beszédről – akár egy nagyobb csoport számára, akár külön-külön szólva az emberekhez. Nyilván a saját magadra szabhatod ezt a „mintát” bárhogy, ahogy számodra működőképes. A „közönséged” lehet csoport vagy akár egy ember is.

1, Határozd meg magad: minél jobban ismered magad, annál jobban tudsz beszélni magadról, annál jobban ki tudod fejteni másoknak is. Nézz magadba és tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket.

  • Van címkéd? Van meghatározásod a címkédre? Mit jelent számodra a címkét hordozni?
  • Hogy határozod meg önmagad önmagadnak? Hogy határoznád meg magadat mások számára, úgy hogy megértsék, mire gondolsz?
  • Ahogy magadat látod, a legtöbb esetben úgy látnak mások is. Ahogy előadod magadat, úgy fognak rá reagálni. Mentális betegnek látod magad? Orvosilag betegnek? Áldozatnak? Túlélőnek? Normálisnak látod magad? Hogy határozod meg mi a normálist? Különlegesnek tartod magad? Áldottnak? Szerencsésnek? Mit szeretnél, mások minek lássanak?

2, Határozd meg a célod: minél tisztább a célod ebben az interakcióban, annál inkább tudod iránytani azt és annál sikeresebb lesz. A célod:

  • Előbújni?
  • Álláspont nélkül oktatni?
  • Álláspontot védeni?
  • Megváltoztatni a felfogást?
  • Megtartani a munkád?
  • Támogatóként fellépni?
  • Aktivistaként viselkedni?

3, Határozd meg a fogalmaid: a nyelv, amit használsz meg fogja határozni, hogyan fognak megérteni és befogadni. Döntsd, el mely fogalmakat fogod használni és határozd, meg mit értesz alattuk. Határozd meg a közönséged számára, tisztán értesd meg velük, hogy ezek a te meghatározásaid és fogalmaid. Ne feltételezd, hogy az ő meghatározásuk meg fog egyezni a tiéddel.

4, Kezdd ott ahol vannak: ismerd a hallgatóságod – és céljaid - jó előre. Kezd, ahol ők tartanak és hozd fel őket. Eltérő hallgatóság eltérő bánásmódot igényel, ahogy az eltérő célok is.

  • A hallgatóságod: gyerek/gyerekek, szülő/szülők, unokatestvér (ek)/rokon (ok), jelenlegi barát, vagy partner, potenciális barát vagy partner, munkaadó/kolléga, nagyobb csoport? Ha egy csoport, milyen csoport?
  • Mit tudhat hallgatóságod rólad? Transz ügyekről általánosságban?
  • Mik a lehetséges akadályok a kommunikációban? Például felmerülhet tagadás, vallási megyőződés, érzelmi reakciók, megrázkódtatás, undor vagy szégyen.

5, Irányítsd az interakciót: eldöntheted milyen irányba haladjon és hogy kezeled.

  • Készülj fel a lehetséges reakciókra és, hogy hogy fogsz rájuk reagálni. Próbálj felkészülni olyan reakciókra is, melyekre nem számítasz.
  • Készülj fel a lehetséges kérdésekre.
  • Ha vannak kérdések, melyekre nem fogsz válaszolni, tedd ezt világossá a legelején.
  • Irányítsd a folyamatot a céljaid irányába.

6, Tudd, mikor állj meg. Ha a szituáció túl érzelgős, ha a hallgatóságodnak időre van szüksége, hogy megeméssze, amit mondtál, ha kényelmetlenül éreznék magukat, akkor itt az ideje egy kis szusszanásnak. Emlékezz rá, hogy ott kezdj, ahol vannak, és ne menj túl a töréspontjukon. Azt szeretnéd, hogy meghallgassanak.
Ha van, rá mód ott fejezd be ahol szeretnéd, vezesd őket oda, ahol szeretnéd, hogy eljussanak. Ezt úgy tudod elérni, hogy te irányítod az interakciót. Ha korábban kell befejezned, mint szeretnéd, hagyd abba valamivel, amit szeretnél, mint például időt hogy folytasd, vagy egy eltervezett következő lépéssel. Ha nagy csoporthoz beszélsz, hagyd őket egy gondolattal, egy ötlettel, vagy egy kihívással, melyet magukkal vihetnek, mellyel eljuthatnak oda ahova szeretnéd.

7, Használj humort, amikor csak lehetséges: ne vedd magad vagy a szituációt túl komolyan. A humor enyhíthet a szorongáson vagy a zavaron. Megnyugtatja az embereket. Értékelni fogják. Sokkal valószínűbb, hogy figyelnek rád, ha nyugodtak és nem érzik magukat fenyegetve.

A legfontosabb, hogy a hallgatóságodnak legyen saját elképzelése rólad. Amit te gondolsz magadról, és ahogyan ezt kivetíted, hatással van arra milyennek látnak. Ha jól érzed magad, boldog vagy magaddal és a döntéseiddel kapcsolatban, több pozitív visszajelzést fogsz kapni - nem mindig, de segít.


Sok sikert!
Matt Kailey

Forrás: Tranifesto
Fordította: Zsófi/Vivien

 

Kategória: Általános

TámPONT logo

Transvanilla hírlevél

Nem jogi elismerése

Jelentsd a transzfóbiát!

Nemi identitás, nemi önkifejezés miatti erőszak, diszkrimináció? Jelentsd!

Transz tiszteletet most

Facebook

Novák Angéla 1%

Tagjai vagyunk

Tagjai vagyunk: TGEU, ILGA, ILGA-EUROPE

Látható transzok

látható transzok blog

Írj nekünk

Levelezési cím: 1656 Budapest Pf. 92

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Tájékoztatásul közöljük, hogy sem főállású munkatársa nincs a Transvanilla Egyesületnek sem irodája. Kérjük elsőrosban emailben lépj velünk kapcsolatba. Köszönjük!