A 19. századi Írországban játszódó film középpontjában Albert Nobbs (Glenn Close) áll, egy nő, aki a túlélés és munkaszerzés érdekében férfinak adja ki magát. Miután 30 évet férfiként él le rádöbben, hogy csapdába esett a sajt maga által kreált személyiségben...

A Roadside Attractions kiváló szereposztású – Glenn Close, Aaron Johnson, Mia Wasikowska, Jonathan Rhys Meyers, Brendan Gleeson – filmdrámája 2012. január 27-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban, hazai bemutatójáról nincs hír. Glenn Close nem csupán a főszerepet vállalta magára, hanem még a forgatókönyv megírásából is kivette a részét, John Banville-lel egyetemben. A filmet Rodrigo García rendezte, a mellékszerepekben pedig feltűnik Aaron Johnson, Mia Wasikowska és Jonathan Rhys Meyers is.

A történet először novella formájában látott napvilágot, amiből színdarab készült. Glenn Close még 1982-ben játszott az Albert Nobbs színpadi változatában és annyira megkedvelte a darabot, hogy mindenképpen megpróbált filmet készíteni belőle. A 90-es évek végén már úgy tűnt, hogy végre megvalósulhat vágya, 2000-ben Szabó István rendezhette volna meg a produkciót, de nem jött össze rá a pénz, Close tovább próbálkozott. 2010 júliusában minden összeállt, de Amanda Seyfried és Orlando Bloom kiléptek a produkcióból, helyükre Mia Wasikowska (A gyerekek jól vannak) és Aaron Johnson érkezett, decemberben pedig végre megkezdődött a forgatás.

A film sok más jelölés illetve már bezsebelt díj mellett három Golden Globe jelölést is kapott valamint GLAAD Media Awards-ra is jelölték.

2012 - Golden Globe-jelölés - a legjobb drámai színésznő (Glenn Close)
2012 - Golden Globe-jelölés - a legjobb női epizódszereplő (Janet McTeer)
2012 - Golden Globe-jelölés - a legjobb eredeti filmdal (Brian Byrne, Glenn Close) - "Lay Your Head Down"

2012 GLAAD Media Awards - Outstanding Film - Wide Release jelölés

Hivatalos weboldal

színes, angol-izlandi filmdráma, 113 perc, 2011
rendező: Rodrigo García
forgatókönyvíró: Glenn Close, John Banville, George Moore, Gabriella Prekop
zeneszerző: Brian Byrne
operatőr: Michael McDonough
producer: Glenn Close, Bonnie Curtis, Julie Lynn, Alan Moloney
vágó: Steven Weisberg

szereplő(k):
Glenn Close (Albert Nobbs)
Mia Wasikowska (Helen Dawes)
Jonathan Rhys-Meyers (Viscount Yarrell)
Aaron Johnson (Joe Macken)
Brendan Gleeson (Dr. Holloran)
Janet McTeer (Hubert Page)
Brenda Fricker (Polly)

Időpont: 2012 május 19 (szombat) 16:00

Az esemény zártkörű, jelentkezéshez kötött!
Részvételi szándék jelzése: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A program ingyenes!

Szeretettel várunk!