A Veszprémi Törvényszék döntése csatlakozott azon ítéletek sorához, amely a Kormányhivatalt új és jogszerű eljárás lefolytatására kötelezi. A Kormányhivatal ugyanis a törvénymódosítás előtt benyújtott kérelmeket arra hivatkozva utasítja el, hogy az akkor hatályban lévő jogszabály pontosan nem definiálta, hogy a nem- és névváltoztatáshoz szükséges szakértői véleményeket melyik szerv jogosult kiadni. A Veszprémi Törvényszék azonban osztotta a hasonló ügyekben már sokszor kifejtett felperesi véleményt, hogy a jogi szabályozatlanság nem vezethet alapvető jog, azaz a transz emberek önrendelkezési jogának meghiúsulásához.

A bíróság ebben az esetben ennél többet is mondott: “A megismételt eljárásban az alperesnek az ügyfél által benyújtott szakvélemény, annak aggályossága esetén a tényállás tisztázása körében beszerzett egészségügyi szakvélemények alapján kell döntést hoznia. Támogató egészségügyi szakvélemény megléte esetén a hatóságnak mérlegelési lehetősége nincs a nemváltoztatás engedélyezése vonatkozásában.”

Mindezzel párhuzamosan a Kúria is fontos döntést hozott a héten Egyesületünk egy másik ügyfelének ügyében. A Kormányhivatal a szakértői kérdés vonatkozásában felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Bíróság már korábban kimondta, hogy a Kormányhivatal nem kerülheti meg az érdemi döntéshozatalt a törvénymódosítás előtt benyújtott ügyekben.

A Kúria a Kormányhivatal kérelmét már be sem fogadta, arra hivatkozva, hogy “a jelen perben is vitatott jogkérdésben (szakkérdés) döntött, azzal ellentétes kúriai határozat, ezáltal eltérő kúriai gyakorlat nincs, így a jelen perben eljáró tanács nem azonosított olyan további kérdést, amelyben a jogegységesítés biztosítása, illetve a joggyakorlat egysége továbbfejlesztésének érdekében állást kellene foglalnia.”

Mindezzel bezárult a kör. A Kormányhivatalnak el kell fogadnia végre a bíróságok döntését és időhúzás helyett érdemben döntenie kell a transz emberek által a törvénymódosítás előtt beadott kérelmek ügyében - kommentálta a két ítéletet Hidasi Barnabás, a Transvanilla Egyesület elnöke.