Stacey Schnee (38) aki a szomszédoknál mindig kihúzza a gyufát, ugyanis elkötelezett híve a meztelenkedésnek; deréktól felfelé akkor sincs rajta semmi, ha épp kertészkedik, fát vág, grillezni támad kedve, vagy füvet nyí.

Legutóbb az egész városon úgy biciklizett át, hogy csak egy sort, egy bukósisak és cipő volt rajta. Több tucat bejelentés érkezett a rendőrséghez közszeméremsértésért; komoly forgalmi dugót okozott, egyesek pedig felvették videóra a nem mindennapi látványt. Nem sokkal később két járőr meg is állította, hogy igazoltassa. Végül azért nem vitték be a kapitányságra, mert a mellbimbóját két matricával eltakarta, ezért nem számított teljesen meztelennek.

Schnee gyakorlatilag meggyőzte a rendőröket arról, hogy nem tett semmi törvényelleneset – de nem biztos, hogy megússza ilyen könnyen, mert a kerületi ügyész újra átnézte a meztelenkedésre vonatkozó jogszabályokat az eset után, és elképzelhető, hogy végül vádat emelnek ellene.

Schnee egyébként a „Topless Equality" nevű szervezet tagja, amely azért küzd, hogy ne csak a férfiak járkálhassanak meztelen felsőtesttel közterületen.

A környezetét leginkább az irritálja, ha Schnee két gyermekével jelenik meg pucéran. - Nekik ez semmit nem jelent, egyáltalán nem foglalkoznak vele. Igen, lehet hogy "apunak" mellei nőttek, de mi így is egy család vagyunk – mondta Schnee.