Transvanilla Transznemű Egyesület

hétfő, 13 szeptember 2010 15:31

Transz - transz szerelem

transz transz szerelemA transzneműség történetének újkori kezdetén, amikor az úgynevezett átöltözők még a társadalom perifériájára voltak száműzve és a transzszexuálisok határozottan körvonalazott sztereotípiáknak kellett megfeleljenek az orvosi ellátás érdekében, romantikus kapcsolat létesítése más transznemű emberekkel elképzelhetetlen volt. Manapság már sokkal gyakoribb a transz - transz szerelem.

Egyre nagyobb arányban találkozhatunk a transz emberek között olyanokkal, akik éreztek már vonzalmat transz ember iránt. Közülük sokan már többször is és nem kevesen már létesítettek is kapcsolatot vagy akár együtt is élnek más transzneművel.

A transz embereknek, nem kevésbé, mint másoknak minden joguk megvan arra, hogy intimitásukban és kapcsolataikban megéljék vágyaikat és teljes mértékben kielégítsék igényeiket. Bizonyos értelemben ezt transz partnerrel megélni jól reprezentálja a nemek korlátait feszegető és felfedező vibrálást. Nem igazán arról van szó, hogy nincsenek határok hanem sokkal inkább feltételezhető, hogy a transznemű emberek valószínűleg jobban érzik magukat, ha partnereik nem kedvelik túlzottan a merev társadalmi sztereotípiákat.

Nyilván mindennek egyik oka, hogy a bizonytalanság az egyén szexuális orientációjával kapcsolatban megnő, amikor a transznemű identitás és a tranzíció megélése során meg kell határoznia önmagát az embernek. Kérdések merülnek fel, amelyekre választ keresünk. Férfi vagyok? Nő? Mindkettő? Még mindig vonz a partnerem? Változik-e a szexuális orientációm? Nem baj, hogy változom? (Igen, természetes, hogy változnak a dolgok!)

Ez a felfedező túra, melynek során más transzneműeket keres az ember nem is annyira távoli lehetőség. Milyen érzés amikor valaki igazán megért? Amikor valakinek hasonló igényei, kérdései és tapasztalatai vannak? Mindez szerves része a transz - transz vonzalmaknak.

Sajnos és ez elszomorító, sokan nem hajlandóak megérteni a transz - transz párokat és tapasztalatokat. Zavarbaejtő kérdéseik vannak. Miért teszel olyan sok erőfeszítést a nemed elismertetéséért, ha aztán egy másik transz emberrel fekszel össze? Miért nem maradsz inkább igazi férfi vagy nő és keresel magadnak annak megfelelő párt? Az ilyen támadások, kérdések látszólag soha nem érnek véget. Mások saját elveiket, beállítottságukat és előítéleteiket akarják rád kényszeríteni.

De ezek az emberek valamit nem vesznek észre. Elkerüli a figyelmüket, hogy a transz-transz kapcsolatokban mindkét fél emberi lény. Sok nem transz ember egyáltalán nem érti meg a transzneműeket és néha a transzneműek sem értik meg egymást teljesen. Az, hogy nem értjük meg mások tapasztalatait teljesen érthető, de diszkriminálni vagy bántani másokat mindenképpen elfogadhatatlan.

Az összes küzdelmen túl, még a transz emberek gyakran attól tartanak, hogy partnerük nem fog mellettük kitartani egyikük vagy mindkettejük műtétei után. Ezeket a kérdéseket nyíltan meg kell beszélni és megnyugtató módon rendezni az aggodalmakat vagy valószínűleg továbbmenni ha változnak a körülmények. Ily módon mindkét fél sejtheti mire számíthat és nem sérül senki.

Akár te akár a partnered ismerteti el a nemét vagy vágyik nyugalomra, adjatok magatoknak időt gyógyulni, szeretni és közeledni. Sokan élnek erős, komoly kapcsolatban transz emberekkel. Engedd meg magadnak, hogy a jelenben boldog légy, hiszen ez lehet az egyik kulcsfontosságú lépés a boldog párkapcsolat felé.

Kategória: Általános
hétfő, 21 június 2010 15:59

Transz emberek és a munkahely

munka

El tudsz képzelni olyan munkahelyet ahol nem számít a nemi identitásod? Nagyon sok transz ember számára komoly probléma az álláskeresés. Sokan csak a túlélésüket szeretnék biztosítani, mások karriert is szeretnének építeni. Sokan úgy gondolják Budapestre kellene költözniük, különben semmi esélyük a munkaerőpiacon.

Transzbarát munkahelyek, közvetítő irodák nem léteznek, Neked magadnak kell keresni és megteremteni a lehetőséget.

Először a másik városba költözésről. Gondold át alaposan mielőtt megtennéd. Mikor elköltözöl feladod a meglévő kapcsolataid és forrásaid. Általánosságban transz emberek az ország minden részén élnek. Ez tény. Mindenfelé vannak és mindenféle elképzelhető beosztásban és munkakörülmények között dolgoznak. Tehát ne szaladj el egyből egy másik településre.

Az költözés okait persze egyszerű megérteni. Ha a környékeden nincs munkalehetőség vagy előrejutási mód, lehet ideje továbbállni. Próbálj meg a környéken élő transz emberekkel kapcsolatot teremteni. Ismerkedjetek meg egymás túlélő technikáival, a diszkrimináció kezelésének saját praktikáival. Nézz körül az átlagember számára milyen lehetőségek kínálkoznak. Erre a munkaügyi központ is teljesen megfelel. Ezután gondolkodhatsz melyik felel meg leginkább a képességeidnek és az érdeklődési körödnek.

Ha úgy érzed a transz identitásod miatt nem vesznek fel, akkor ideje a tükörbe nézned és megkérdezni "miért?". Diszkrimináció természetesen létezik. De tény az is, hogy te sem akarsz olyan munkáltatónak dolgozni aki diszkriminál vagy nem ismeri el a képességeid. Mindenesetre bizonyosodj meg arról, hogy az öltözéked megfelel a választott állás betöltéséhez. Tudd azt, hogy sajnos nem valószínű, hogy felvesznek bárhova is, ha nincs összhangban a megjelenésed. Más szavakkal kifejezve, légy következetes! Ha a neved Zsuzsi vagy Pisti öltözz annak megfelelően. A transition idején vagy nem bináris identitás és/vagy önkifejezés esetén egy androgün név illetve kinézet is megteszi, ha elég magabiztos vagy és tudsz ezzel azonosulni, akár felfeded transz státuszod, akár nem.

Az elköltözésre okot a folyamatos diszkrimináció megtapasztalása adhat, különösen ha nincs kilátásban a helyzet javulása. Ha a kinézeted megfelel a nemi identitásodnak és ezzel együtt sem fogadnak el az emberek, akkor bizony valóban el kell költöznöd.

A transz-specifikus munkahelyekről annyit, hogy nagyon kevés az a szakma, amelyhez transz identitás szükséges. Kivételt talán a nemekkel kapcsolatos egyetemi, tanácsadás illetve terápia területén lehet találni. Meg talán az egészségügyben és az oktatásban. Ilyen helyek viszont Magyarországon jellemzően nincsenek. Az egyetlen nagyvárosunkban sem működik olyan meleg/leszbikus központ ahol alkalmazhatnának transznemű embert is a sokszínűség erősítésének céljából és progresszív hozzáállású területekről sem beszélhetünk manapság semmilyen területen ebből a szempontból. Vannak országok, városok a világon ahol a HIV oktatás területén is keresnek transz embereket, de nálunk ez sem jellemző. Ám ezek a lehetőségek nyilván csak nagyon keveseknek adatnak meg és nagy a verseny ezekért a pozíciókért.

Munkahelykeresés előtt - különösen transition ideje alatt - fel kell tenned magadnak néhány kérdést. Ezáltal fel tudod mérni a sikerre való esélyeid. Az előregondolkodás segíthet felkészülni a munkadaód és a munkatársaid jövőbeli kérdéseire. Például mióta élsz férfiként, nőként? Most először van-e ilyen szerepben munkád? Próbáld úgy tálalni az identitásod, hogy azzal ne zavarj össze azonnal másokat.

A tálalás azt jelenti, hogy a lehető legjobb fényben tüntesd fel magad a piacon. Másképp megfogalmazva, használd a képességeid, az érdeklődési köröd és a tapasztalatod adta lehetőségeket. Ha most kezdted a transitiont és ezt kijelented, ezt hangoztatni nem a legjobb ajánlólevél. Ehelyett, mikor erről kérdeznek jobb ha utalsz arra, hogy már ebben a nemi szerepben élsz évek óta csak nem teljes időben. Ez sokkal elfogadhatóbbnak hangozhat mivel rengeteg oka lehet amiért teljes időben csak most kezdted el a dolgot.

A jól tálalás művészete az, ahogyan a legjobb színben tünteted fel magad. Ha nincs tapasztalatod vagy gyakorlatod akkor ezt úgy kell előadnod, hogy ne lehessen megcáfolni. Ez persze hamisnak tűnhet, de hát az is. Valójában mi emberek, egy illúzió alkotta világban élünk. Például a munkáltatód sokkal magabiztosabbnak fog látni, ha annak mutatod magad. Egy másik példa, hogy sokan bizonytalanok amikor meg kell magyarázni valaki miért volt munkanélküli. Főleg akkor nehéz ez, ha valakinek éppen a neme elismertetése és azzal kapcsolatos nehézségek miatt már hónapok vagy évek óta nincs munkája.

Az interjú során, ha a munkáltató nem kérdez ne beszélj. Arra a kérdésre pedig, hogy miért voltál sokáig munkanélküli legyen jól kitervelt pozitív válaszod. Amíg ez meg nem cáfolható, tölthettél időt a családoddal, utazásal, tanulással, vagy bármivel amivel fejleszthetted magad. Mennyivel jobban hangzik ez, mint hogy szenvedtél és küzdöttél a problémáiddal. Ugyanitt jegyezném meg, a legtöbb esetben abban a helyzetben jobb nem beszélni a transz identitás érzelmi és általános nehézségeiről. Ez nemcsak a leendő munkavállalókra igaz.

A munkahelyeden a cég sikeréért dolgozol. Tedd egyértelművé, hogy a munkád fontos számodra, megbízható vagy és elkötelezett. A nemi kérdések tekintetében, az a lényeg, hogy csak azokat a kérdéseket és aggodalmakat tisztázd, amelyek a helyzetre hatással vannak. Az érzelmi problémáid kitárása aláássa az emberek irántad érzett tiszteletét, az állásinterjún és a munkahelyeden nincs helye az identitásod erősítésének vagy vigasz keresésére a személyes életedben tapasztalt nehézségeid miatt. Támogatást a barátaidtól, a családodtól vagy szakembertől kérj.

Találkozhatsz olyannal aki kíváncsi a transzneműségre. Ez rendben is van, az emberek alapvetően kíváncsiak. gyakran lehet azt tapasztalni, hogy akik elsőre talán barátságtalannak tűnnek, legtöbbször pusztán kíváncsiak. Ilyen helyzetekben, a legjobb elmondani a transzneműséged és megválaszolni a felmerülő általános kédéseket. De számíts arra, hogy lesznek olyan kérdések amelyek, érzékenyen fognak érinteni.

Tehát célszerű válaszolni azokra a kérdésekre, hogy ki vagy, hogyan kezeled a diszkriminációt, mikor kezdted, hogyan kezelsz bizonyos helyzeteket, vagy melyik mellékhelyiséget használod. Amikor pedig nagyon személyes kérdéseket tesznek fel, el kell döntened hol húzod meg a határt. A munkahelyen általában jobb elkerülni a hosszú és kimerítő beszélgetéseket a műtétekről és a szexuális szokásokról. Ha túl személyes kérdéseket tesznek fel, gondolj bele vajon ezt egy nem transznemű embertől is megkérdeznék-e. Általában tőlük nem érdeklődnek a genitáliájukról, a mellékhelyiségben szerzett élményeikről, hacsaknem randizni szeretnének velük vagy kalandot keresnek.

Nem gorombaság udvariasan elutasítani kérdéseket amelyek túl személyesek. Valójában muszáj. Ettől még nem kell szégyellni az identitásod. Amikor mindennapi helyzetekről beszéltek a munkahelyen, természetesen beszélhetsz arról te hogyan éled meg azokat transzneműként. Túl gyakran fordul elő, hogy a transz emberek elbújnak mikor kapcsolatokról, családról, gyerekkorról esik szó, de az emberek jobban megismerhetnek, ha beszélsz ezekről a dolgokról és ez alapvetően jó.

Amikor munkahelyi dolgokról beszélünk, sztereotípiákat is kell tisztázni. A társadalmi nyomás hatására, transz emberek gyakran elfogadnak olyan állásokat amelyeket nem is akarnak. Főleg ahol korlátozottak a munkalehetőségek, vagy ha nincs valakinek képzettsége és gyakorlata. Mégis , ne elégedj meg a második legjobbal, vagy csak átmenetileg. Ha női autószerelő akarsz lenni, végy magadnak eszközöket és foglald el magad. Vagy ha FTM virágárus akarsz lenni, ne hagyd hogy mások megállítsanak.

A munkahelyeden több tipikusan nemi alapú diszkriminációval találkozhatsz mint a nem transznemű kollégáid. Ha új férfi vagy tapasztalhatod, hogy a nők gyanakvóan néznek rád, esetleg tartanak is tőled. Új nőként pedig azt veheted észre, hogy a férfiak nem vesznek komolyan. Főleg ha olyan helyre kerülsz ahol nem ismernek. Ne toleráld az ilyenfajta hozzáállásokat! Légy határozott, udvarias és kimért!

Végül pedig, ha megtaláltad a helyed férfiként vagy nőként a munkahelyeden, gyakran nem szükséges megemlíteni sem a transzneműséged. Az embereknek nem kell mindig mindent tudniuk. Persze ha ezzel tudnak neked ártani, ha mégis megtudják akkor a legjobb egyenesen megmondani. Alapvetően ezeknek a kérdéseknek az eldöntéséhez tapasztalatra van szükséged. Nehéz döntések előtt pedig ne habozz tanácsot kérni másoktól akik lehettek már hasonló helyzetben.

Ha diszrkimnálnak vagy zaklatnak a munkahelyeden vagy állásinterjún akkor pedig fordulj hozzánk nyugodtan és jelezd milyens egítségre van szükséged vagy csak egyszerűen jelentsd, hogy az eset dokumentálhassuk. Jelenteni és kapcsolatba lépni velünk itt tudsz: transzfóbia jelentése

Kategória: Általános
péntek, 18 június 2010 23:52

Transzfóbia

Nem, transznem, transzfóbia

A transzfóbia megértéséhez tudni kell mit jelent a transznemű és a transznemű megértéséhez el kell fogadni mi is valójában a nem és hogyan működik. Ehhez pedig meg kell kérdőjelezni azt, hogy a biológiai és a társadalmi nem egy és ugyanaz. A társadalmi nem egy megalkotott dolog nem a természetes biológiai nemmel azonos funkciót tölt be. A transznemű csoport tagjai olyan emberek akik identitása nem azonos a társadalom elvárásaival. A transznemű emberek nagyon sokféleképpen határozzák meg és fejezik ki magukat. Ezzel feszegetik a társadalmi és bizonyos értelemben a biológiai nem határait is.

A társadalmi nem a társadalom által alkotott, bizonyos módon kell viselkednünk és kifejezni identitásunkat, ahogyan azt az előre meghatározott nemi szerepünk megköveteli tőlünk. A határ a társadalmi és a biológiai nem között pedig összemosódott. Pedig nem ugyanaz. Amikor megszületünk az orvos a genitáliánk alapján meg tudja állapítani a biológiai nemünket, de az nem feltétlenül lesz majd az általunk vágyott társadalmi nem. A lényeg ebben az, hogy eleve két kategóriát feltételez: férfi és nő. Mindkettőnek megvannak a maga tulajdonságai, élesen elkülönülnek és nagyon távol állnak egymástól. A legtöbb ember be is tud illeszkedni a nemi szerepébe, ez nem okoz számára gondot. Ezért hajlamosak vagyunk azt hinni ezek a viselkedési normák természetesek. A fiúk fiúsak, a lányok pedig lányosak. Mást várunk el tőlük és más dolgokat nézünk el nekik szocializálódásuk folyamán. Vannak határok amelyeket nem megengedett átlépni. A transznemű ember nem tud elfogadható keretek között maradni vagy egyszerűen a viselkedését a társadalom az ő nemi szerepében nem tudja tolerálni. De ő szeretné magát úgy kifejezni ahogyan ez számára megfelelő.

A társdalom pedig merev, nyilvánvalóan nem tudja definiálni az identitásbeli sokféleség árnyalatait két ellentétes pólussal. A mai társadalom nem azoknak való akik láthatóan transzneműek. Legtöbben elszigetelődnek, saját családjuk és barátaik is elutasítják őket. Foglalkoztatásbeli, egészségügyi és szociális diszkrimináció éri őket folyamatosan. Sokan kockázatos életre kényszerülnek a társadalom elvárásai és a negatív elnyomás miatt. Fenyegést érez a társadalom hiszen alapjaiban rázza meg azt. Ezért bünteti azokat akik a viselkedés illetve megjelenésbeli netalán a biológiai határokat átlépik.

A transzfóbiának számtalan formája van. Kifejezésre lehet ezeket juttatni szándékosan és önkéntelenül is.

A társadalomban jelen lévő transzfóbia tíz jele
  • Először is a probléma létezésének tagadása.
  • A különbségtétel képességének hiánya a meleg, leszbikus, queer és transz fogalmak között.
  • A hasznos párbeszéd hiánya az oktatásban és a munkahelyeken.
  • Düh amikor nem tudjuk megítélni valaki nő-e vagy férfi.
  • Durva élcelődés transznemű embereken vagy transz témákon.
  • Annak elfogadására való képtelenség, hogy valakinek transznemű a tanára, orvosa, fogorvosa vagy akár egy politikus stb.
  • Azt gondolni a transzneműség rendben van, de közben kizárni transz emberrel való randizás lehetőségét.
  • A transzneműséget szimplán és kizárólag pszichiátriai kategóriává redukálni.
  • A médiában való olyan bemutatás, amely a transzságot látványosságként teszi elcsépeltté.
  • Transz emberek azon alapvető állítását elutasítani, hogy biológiai nemük nem megfelelő.
  • Vannak esetek amelyekben komoly erőszakos cselekedetek történnek, de vannak olyanok is amelyek félreértésekből illetve tapasztalanságból erednek. Néha vallási vagy össztársadalmi hitek alapján öntudatlan előítéletekkel szembesülhetünk.

Transzfóbia a leszbikus, meleg és biszexuális közösségben

Vannak az LMB közösségben is olyanok akik nem tudják elfogadni a transznemű egyéneket és a velük kapcsolatos ügyeket. Vannak aki úgy érzik a T közösség teljesen távol áll az LMB-től és el is különül, de legalábbis a velük való közösségvállalás csak ront a melegek és leszbikusok társadalmi és politikai elfogadtatásának helyzetén. Nevezhetjük ezt belső homofóbiának, ami irracionális félelmet és elutasítást jelenthet más homoszexuálisok felé, attól tartva, hogy úgymond egy kalap alá vesznek velük. Ezzel feltételezhetnénk azt, hogy a transznemű emberek valójában homoszexuálisok, de ez a megközelítés nagyon is megkérdőjelezhető a nemi identitás és a szexualitás természetének különbözőségéből kiindulva.  Ezzel pedig a nő és a férfi fogalmát is megkérdőjelezhetnénk, hiszen sokan úgy gondolják az egyetlen megközelítés az lehet, hogy elfogadjuk ki mit gondol, hogyan érez és, hogy ez és csakis ez határozza meg az adott személy identitását. A magyar szabályozás is ezt a vonalat követi azzal, hogy megadja az egyénnek azt a szabadságot, hogy a valódi nemét jogilag is elismertesse pszichiátriai leletek birtokában és utána sem kötelezi sem hormonkezelésre, sem műtétekre.

Transgender Day of Remembrance / Transznemű emlékezés napja

Ezen a napon azokra emlékezünk akiket transzgyűlőlet vagy előítélet (transzfóbia) miatt megöltek. November 20-án tartják. 1998-ban hívták életre az eseményt először és azóta a világ több száz városában tartanak már megemlékezéseket.

Fontos megemlíteni, hogy nem minden áldozat tartotta magát feltétlenül transzneműnek, transzszexuálisnak, crossdressernek vagy bármi egyéb transzneműnek - a közös pont mindenképpen az, hogy mindannyian transzfóbia alapú bűncselekmény áldozatai lettek. Európában talán Törökországot és OLaszországot kivéve szerencsére nem szembesülnek ilyen kegyetlen erőszakkal a transznemű emberek, de Amerikában az elmúlt évtizedben szinte minden hónapban megöltek valakit kizárólag transzfóbia miatt.

erőszak

Kategória: Általános
péntek, 26 február 2010 22:29

Transzneműek és a HIV/AIDS

A transzneműség meghatározása:

Transzneműek azok, akiknek nemi identitása, nemi önkifejezése vagy ezzel kapcsolatos viselkedése hagyományosan nem felel meg születéskori nemének. A transznemű emberek egy része úgy éli meg, hogy nemi identitása nem harmonizál anatómiai nemével, és a műtéti nemváltoztatásnak valamilyen fokát veszi igénybe, hormonkezelést kezd, vagy más kozmetikai műtétre vállalkozik. Mások viselkedésükkel vagy külső megjelenésükkel hangsúlyozzák nemi önkifejezésüket (férfias, nőies).

Bár a HIV/AIDS transznemű emberek közötti elterjedtségérõl csak kevés adat áll rendelkezésre, a HIV-fertőzöttség elég nagy arányú lehet ebben a népességben: Az egyesült államokbeli járványügyi központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) által készített felmérés, amely egy 26 fős baltimori és New York-i transznemű csoportban kitört tuberkolózisjárványt rögzített, megállapította, hogy a csoport tagjainak 62%-a HIV-fertőzött. Az egyes transznemű populációkon belüli HIV-fertőzöttség a becslések szerint 14 és 69% közé tehető. A becsléseket számos transzneműek közötti HIV/AIDS-megelőzési szükségleteket felmérő tanulmány, és kockázatos szexuális viselkedést felmérő tanulmányra alapozták.
A fertőzöttség a transznemű nő szexmunkások körében a legnagyobb mértékű.

Egy másik, transzneműek körében végzett HIV/AIDS-megelőzéssel kapcsolatos szükségletfelmérő kutatás megállapította, hogy a transznemű emberek körében nagy arányban fordulhat elő a megfertőződés szempontjából kockázatos viselkedés. A kockázatos viselkedés azt jelenti, hogy: gyakori partnerváltoztatás, rendszertelen óvszerhasználat, kockázatos tűhasználat (drogok és más anyagok, beleértve a hormon- és szilikoninjekciókat); mindehhez járul még a transzneműek számára nem megfelelõ oktatás és prevenciós tevékenység.
Jóllehet a transznemű emberek kockázatos viselkedésmódjának nagy arányáról számolnak be a kutatások, sok transznemű ember gondolja magáról, hogy alacsony fertőződési kockázatnak van kitéve.
(Ezt számos HIV-negatív és korábban szűrésen át nem esett emberek körében végzett helyi HIV/AIDS-megelőzéssel kapcsolatos szükségletfelmérő kutatás alapján mondhatjuk.)
A transznemû embereket általában megbélyegzi és megkülönbözteti a társadalom, ami csak növeli HIV-vel való megfertőződésük veszélyét. A transznemû állapottal összefüggésbe hozható társadalomi stigma átlagnál alacsonyabb önértékelésben, a droghasználat valószínűségének növekedésében, a transznemű nők esetében megélhetési prostitúcióban, és a biztonságosabb szexuális gyakorlat folytatásának csökkent valószínűségében nyilvánulhat meg. A társadalom peremére szorultság eredménye az lehet, hogy egyes transznemű emberek nem jutnak hozzá az oktatási, foglalkoztatási, és lakhatási lehetõségekhez.
Csak kevés transzneműekre is odafigyelő HIV/AIDS-megelőzési akció zajlik. Ezenkívül egy HIV-fertőzött transznemű személy kevesebb
eséllyel jut hozzá megfelelõ ellátáshoz, mivel anyagi lehetőségei szűkösek, kiesik a társadalombiztosítási rendszerből, fél, hogy transznemű állapotára fény derül, mivel a vele foglalkozó szakemberek
nem ismerik a transznemű emberek ellátásának módját, és mivel esetleg hátrányos megkülönböztetésben részesül (pl. kizárják a drogrehabilitációs programokból, szóban bántalmazzák vagy nem megfelelő
módon bánnak vele.) Egy 1990 és 2000 között kiszűrt HIV-fertőzöttekre kiterjedő kutatás, amely USA 34 állama járványügyi központjainak adatait összesítette, azt állapította meg, hogy a transznemű emberek nagyobb valószínűséggel tartoznak a fekete, spanyolajkú, ázsiai amerikai vagy csendesóceáni amerikai népesség körébe, mint más fertőzött csoportok tagjai.

A HIV-kockázat tényezői transznemű emberek között

(Szerzõk: Sykes, DL; Truax, SR)
Egészségügyi Szolgálat, Kalifornia, AIDS Iroda

CÉL: A HIV-vel kapcsolatos tudás, hozzáállás és kockázatos viselkedésmód mérése transznemű emberekből álló mintán. A transznemű emberek a következők miatt vannak fokozottan kitéve a HIV-fertőzésnek: nagy kockázatot jelentő partnerek; prostitúció; drog-, hormon és szilikoninjekciók esetében közös tűhasználat. Nagyon kevés kutatás célozza meg azonban magukat a transznemű embereket, és az e népesség körében gyűjtött adatok pontosságát elmossák az olyan adatlapok, amelyek csupán két nemnek biztosítanak helyet.
MÓDSZER: Hosszú személyes interjúkat készítettünk, amelyek értékelik a HIV-vel kapcsolatos tudást,
hozzáállást és viselkedést. A minta a Kalifornia állam számos megyéjéből a közösségi egészségvédelemmel foglalkozó szervezetek által eseti alapon összegyűjtött transznemű emberek csoportja.
EREDMÉNYEK: A HIV-szűrésen átment emberek között nagyon magas volt a fertőzöttek aránya. A 48,2% szűrésen átesett ember 19,6%-ának lett pozitív az eredménye, és még 3,6% nem volt hajlandó nem volt hajlandó megmondani az eredményét. Ennek ellenére a csoport több mint fele (52,4%) értékelte saját viselkedését úgy, hogy az "kevésbé kockázatos, mint a többi emberé". Azok a kockázati tényezők, amelyekrõl az érintettek maguk számoltak be, a hormoninjekciók beadására használt tűk megosztása (4,3%), a gyakori partnerváltogatás az elmúlt hat hónap során (42%), és a prostitúció (24,2%). A válaszadók majdnem negyede (23,7%) számolt be "magas kockázatot jelentő" partnerekről, beleértve az olyan férfiakat, akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot (10,3%), a droghasználókat (16,4%) és a HIV-pozitív partnereket (5,2%).
TÁRGYALÁS: Bár nem tudjuk, hogy ez a minta mennyire reprezentatív a transznemű emberek összességére nézve, nyilvánvalóan egy HIV szempontjából veszélyeztetett csoportot mutat meg. A HIV nagy mértékű előfordulása és a személyes kockázati dossziék olyan megállapításokra késztetik a kutatókat, amelyek sürgetik a transzneműekre fokozottabban figyelõ HIV-megelőzési munkát.
Információ:
Name: Deanna L. Sykes
Address: 611 N. 7th Street
Sacramento, CA 94234
Fax: (916) 323-46421
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A HIV/AIDS és a transznemű közösségek - hatékony megelőzési és beavatkozási stratégiák

(International Journal of Transgenderism; B.E.Warren,Rosalyne Blumenstein, Sandra LaFramboise, Jamison Green)

Kevés adat áll rendelkezésünkre a HIV/AIDS-szeropozitív transznemű népességről, amelybe beleértendőek a crossdresser-ek (átöltözők), bigender-e (kétneműek), és a transzszexuális tapasztalattal rendelkező nők és férfiak. A transznemű közösség sok tagja által megtapasztalt megkülönböztetés és marginalizáció eredménye gyakran a fokozott elszigetelődés, a nem megfelelő tájékozottság, a szégyen és a félelem: mindezek megnövelik a HIV-vel való megfertőződés veszélyét. Nem áll rendelkezésre elegendő tudás arra vonatkozóan, hogy a HIV hogyan befolyásolja a nem-változtató folyamatot, és más gyógykezeléseket, és a transznemű emberekkel kapcsolatban meglévő előítéletek és megkülönböztetés is azt eredményezi, hogy a HIV-pozitív transzszexuálisok ellátása elégtelen.

A szexmunkások és a droghasználók, akik transzneműnek mondják magukat, férfiból nő crossdresserek (átöltözők), akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot, amikor nőként jelennek meg, nőből férfi transznemű vagy transzszexuális férfiak, akiknek esetleg férfi partnerük van; ők mind fokozott HIV/AIDS-veszélynek vannak kitéve, különösen mivel csak kevés olyan jellegû oktatás és ismeret áll rendelkezésükre, ami megfelelő lenne, és érzékeny e csoportok szükségeire.

Annak ellenére, hogy a HIV-megelőzésnek megvannak a maga akadályai, nemrég nemzetközi erőfeszítés történt arra, hogy elérjék és oktassák a transznemű közösséget, illetve avatkozzanak be. Mindezt a transznemű közösségbõl szerveződő egyesületek vezették és szakemberek támogatták. A New York-i Lesbian and Gay Community Services Center Gender Identity Project-je - amelyet transzneműek irányítanak, és amely transzneműek részére szolgáltat - kapta az első állami támogatást - a New York State AIDS Institute-tól - hogy New York City-ben szervezzen meg egy HIV-megelőzési programot transzneműek számára. A kanadai, állami támogatással működő High Risk Project (kiemelten veszélyeztetettek számára működő program).

(Forrás: Meleg Háttér:Az AIDS-ről melegeknek, leszbikusoknak, biszexuálisoknak, transzneműeknek)

Kategória: Egészség
vasárnap, 21 február 2010 21:20

Transznemű Coming Out

1. Coming Out a szülők felé

Transzneműséged felvállalni nehéz és hosszú folyamat lesz. Bár vannak hasonlóságok a meleg, leszbikus illetve biszexuális emberek coming outjával emellett van sok más aspektus ami a transzneműséget nehezebbé teszi.

Van, akinek könnyebb felfogni a leszbikusságot, melegséget vagy a biszexualitást, mint megérteni a transzság lényegét. Végül is nincs alapvetőbb besorolási elv a társadalmunkban, mint a nemek szerint való megítélés. Az emberek többsége alig rendelkezik információval, a TS emberekkel kapcsolatban, sokkal több a félreértés és sokkal több előítélettel kell szembesülni. Vannak, akik azt hiszik ez inkább választás kérdése, mint a homoszexualitás mivel a transition-ről döntést kell hozni. Mindemellett a transzszexualitást sokkal nehezebb eltitkolni a barátaid, a családod elől főleg a fizikai átalakulás fázisa közben illetve után. Ugyanúgy, mint LMB emberek esetében vannak, akiknek idő kell, hogy felnőjenek ahhoz, amit megtudtak a barátjukról vagy egy családtagjukról.

Minden coming out-ot jól meg kell gondolni, mert az emberek gyakran egészen másképp reagálnak, mint ahogy arra számítanánk. A szülők előtti coming out-ot megelőzően van néhány dolog amit át kell gondolnod.

A leggyakoribb dolgok amelyektől a szülők kiborulnak:

Azt hiszik az ő hibájuk

Úgy érzik túl szigorúak voltak, vagy túl engedékenyek, hagyták, hogy babázz, autózz, rózsaszínben járj vagy éppen fiúsan, nem vágatták elég rövidre a hajad és hasonló dolgok. Meg kell próbálnod megértetni velük, hogy egyszerűen ilyennek születtél.

Lehet, hogy nagyon vallásosak

A legtöbb szülő a transznemű helyzetet egyenértékűnek veszi a melegséggel. Elkezdik idézni a bibliát és el akarnak rángatni a templomba. Mindezek ellenére meglepő módon a vallásos szülők gyakran valójában sokkal toleránsabbak ha transzszexuális vagy mintha meleg lennél. Hiszen ha úgy szereted a fiúkat, hogy valójában lány vagy akkor még mindig be tudnak a heteroszexuális skatulyába sorolni. Valamint a transzszexualtást olyan vele született rendellenességnek tudják tekinteni mint az interszexualitást. Van aki egyszerűen olyan szerencsés, hogy el tudja ezt adni, mint az interszexuálishoz hasonló szituációt.

Szeretnék azt hinni mindent tudnak a gyermekükről

Ebben az esetben egy világ omlik össze bennük. Nem számítanak semmi meglepőre és ez sokkolja őket. Elbizonytalanodnak. Még ha voltak is jelek úgy érzik erre nem számíthattak.

Félnek az ismeretlentől

Legtöbbször még a nemváltás előtt mondjuk el a szüleinknek amikor még nem élünk a valós nemünk szerint. Ettől aztán mindenféle furcsa képek jelennek meg a szemeik előtt. Azt gondolják olyan leszel majd mint transzvesztita vagy egy nő férfiruhában. Aztán amint megtapasztalják, hogy úgy mozogsz a világban ellenkező nemüként, hogy senki nem lát rajtad semmi szokatlant, akkor majd nyugodtabbak és elfogadóbbak lesznek.
Mutass nekik pozitv példákat,  fotókat azokról akik elénk tárták átalakulásukat!

Aggódnak a jövőd miatt

Néha nehéz elhinni, hogy a szüleid szeretnek és jót akarnak neked. Úgy érezhetik nehéz utat "választottál" az életben amely magánnyal és nehézségekkel van kikövezve. A szülők meg szeretnék óvni a gyermekeiket és attól tartanak ebben az esetben, hogy nem tudnak ettől a kegyetlen világtól megvédeni.

Azon aggódnak mások mit fognak gondolni

Azon kívül, hogy megvannak az azzal kapcsolatos félelmeik, hogy vajon ők okozták e ezt az egészet, valószínűleg attól is tartanak mások ugyanezt fogják gondolni majd róluk. Ez elég önző dolognak tűnhet, de sok ilyen szülő van. Félni fognak vajon mit mondanak a szomszédok, barátok, munkatársak és a tágabb család stb., és nemcsak rólad hanem róluk is.

Azt hiszik agymosáson mentél át

Azt gondolják ez valami kósza ötlet ami befurakodott az agyadba, vagy egy meleg vagy akár egy másik transz hatott rád. Ha jársz pszichológushoz akkor majd őt hibáztatják és bárki mást is.

Véletlenszerű gondolatok a coming outról

Néha az életben elégedetlenek velünk a szüleink. Ez gyakran nem is baj, mert szükséges.

Nem mi választjuk a szüleinket, ahogy ők sem minket.

A szüleid fenyegethetnek azzal, hogy kirúgnak a házból, nem kapsz pénzt vagy azzal is, hogy megvernek. Van, aki még öngyilkossági kísérlettel is fenyegetőzik, hogy kontrollálni próbáljon téged. Persze vannak dolgok, amiket egyszerűen nem irányíthatnak és ez probléma a számukra. Amíg nem vagy nagykorú és otthon élsz addig irányíthatnak, ami annyit tesz, hogy valamennyire együtt kell velük működnöd.

Sok ember fél a változástól, még akkor is ha az jót hozhat. Nemcsak a szüleid. Akár te is.

Biztosan semmilyen  támogatásra ne számíts a szüleidtől, anyagilag és érzelmileg se. Tégy meg mindent annak érdekében, hogy elnyerd a támogatásukat de ne vedd biztosra, hogy sikerülni fog. Ehhez időre és erőfeszítésekre lesz szükség. Ha sikerül az kellemes meglepetés lesz. Ne számíts rá amíg meg nem szerzed, mindenesetre.

Nyilvánvalóan szereted és elfogadod a családod néhány tulajdonságuk ellenére is. Ugyanezt elvárhatod tőlük te is. Ha ez nem megy akkor valami gátolja a feltétlen szeretet kifejezését.

A transition-höz valós elvárások és önmagad elfogadása szükséges. Rendben kell lenned magaddal mielőtt megnyílsz a szüleid előtt. Valós elvárások és önelfogadás nélkül a transition és a coming out is sikertelen lesz.

Sok TS rengeteg időt áldoz arra,hogy másokat elégedetté tegyen és nem veszi a fáradtságot, hogy magába nézzen és önmagát tegye elégedetté.

Ha biztos vagy abban, hogy nemet kell váltanod és nincsenek kétségeid, akkor gondosan tervezd meg előre hogyan mondod ezt el a szüleidnek.

Általánosságban a coming out-ról

A legjobb időzítés kiválasztása

Van jónéhány fontos szempont amit figyelembe kell venni amikor a megfelelő időpontot kiválasztod. Az egyik legfontosabb amit végy figyelembe az az anyagi biztonságod. Ha nagy esély van arra, hogy a szüleid nem támogatnak majd tovább akkor az anyagi függetlenség eléréséig a legjobb választás a várakozás lehet. Nem igazán tudsz védekezni a munkahelyed elvesztése ellen sem. Készülj fel a legrosszabbra és legyen anyagi terved arra az esetre is.
Vannak esetek amikor az emberek befogadóbbak lehetnek, mint máskor. Például nem a legszereencsésebb egy közös nagy nyaralás előtt coming outolni. A téli vagy nyári szünet eleje sem a legjobb választás amikor akár hónapokig is otthon vagy a szüleidnél. Ráadásul ha valaki túl sokáig halogatja akkor a szülők azért is dühösek lehetnek mert olyan sokáig sötétben tapogatóztak. Valószínűleg nem lesz soha megfelelő az idő de a trükk az, hogy olyan időpontot kell találni ami nem kifejezetten rossz és vágj bele.


Kinek tárjuk fel titkunkat?

Miután szembenéztél önmagaddal, sokat segíthet ha olyan személlyel kezdesz akiről tudod, hogy támogatólag fog reagálni. Ezzel kialakíthatsz egy támogató környezetet magad körül és lesz kikre támaszkodnod amikor nehezebb coming out-ok előtt fogsz állni. Néha a coming out nagy érzelmi viharokat kelthet, úgyhogy próbálj erre is felkészülni és ne akarj túl gyors tempót diktálni magadnak.
Ne érezd úgy, hogy egyszerre kell mindenki felé előbújnod, és ne érezd azt sem, hogy magyarázkodnod kellene. Amikor eldöntöd kivel beszélsz, gondold át mit szeretnél ezt tartsd szem előtt és légy határozott és célratörő.

A coming out módjai

Van néhány lehetőség és neked kell választanod az alapján, hogy hogyan kommunikálsz a legkönnyebben, mennyire vagy közel ahhoz ekinek elmondod és egyéb körülmények is szerepet játszhatnak mint például a távolság vagy időbeli korlátok. Ha szemtől szemben nehéz konfrontálódni, a levél jó megoldás lehet. (akár személyesen adod át és aztán beszéltek róla, vagy postaládába dobod) Az email és a telefon is lehetőség főleg ha sok munkatársadnak, osztálytársadnak szeretnéd elmondani. A legnehezebb coming out a szülők felé való coming out lehet. Nincs abszolút jó módszer és abszolút megfelelő idő. Mindenki más helyzetben van és mások az igényei, úgyhogy tedd azt ami a legjobb számodra.

Kategória: Általános
vasárnap, 21 február 2010 19:56

Transznemű szimbólumok

Transznemű jel
Transznemű szimbólum

transznemű zászló
Transznemű büszkeség zászlaja

pillangó szimbólum
Pillangó szimbólum

yin és yang szimbólum
Yin és Yang szimbólum

transznemű szimbólum
Transznemű szimbólum 2

galla
Galla szimbólum

gallae
Gallae szimbólum

post op szimbólum
Made by Becky Allison
Post op szimbólum

A Transznemű Büszkeség Zászlaját Monica Helms transznemű nő tervezte és először 2000-ben, a Phoenixben (Arizona, USA) rendezett Pride felvonuláson jelent meg. A zászló a transznemű közösséget képviseli és öt vízszintes sávból áll: két világoskékből, két rózsaszínből és középen egy fehérből.
Helms a következőképp magyarázta a zászló jelentését: "A világoskék a csecsemő fiúk hagyományos színe, a rózsaszín a lányoké. A fehér középpen meg a transition folyamatán épp átesőket jelképezi, illetve azokat akik semleges neműeknek, nemteleneknek érzik magukat, illetve az interszexuálisokat. A mintázat a zászló helyzetétől függetlenül mindig helyesen látszik és ez jelképezi, hogy mi is a helyességet próbáljuk megtalálni az életünkben."



Az Interszexuális Büszkeség Zászlaját Natalie Phox alkotta 2009-ben, hogy azok lelkét szimbolizálja, akik részlegesen vagy teljesen mind férfi mind női nembe születtek. Ezt jelképezi a két külső levendulaszín sáv. A középső sáv kombinálja a rózsaszínt (nők) és a baba-kéket (férfiak), a két nem keveredését jelenítve meg.

 

A Genderqueer Büszkeség Zászló felső levendulaszín sávja a kék és a rózsaszín -a férfiak és a nők hagyományos színei- keveredése, hogy az androgün létet képviselje. A levendula emellett a queer identitást is jelképezi, minthogy sokáig az egész LMBT közösséggel is összefüggésbe hozták. Középen fehér sáv látható, a semleges és a nemtelen identitás jelképeként. Végül van egy sötét-élénkzöld sáv, a levendula ellentéte, amely azokat jelképezi, akik a hagyományos nemi spektrumon kívül azonosítják magukat. A zászlót Marilyn Roxie tervezte.

Kategória: Általános
4. oldal / 4

TámPONT logo

Transvanilla hírlevél

Nem jogi elismerése

 

Adó 1 százalék felajánlás

Jelentsd a transzfóbiát!

Nemi identitás, nemi önkifejezés miatti erőszak, diszkrimináció? Jelentsd!

Transz tiszteletet most

Facebook

Transzfigurációk - Nemi határsértések a Bibliában

Tagjai vagyunk

Tagjai vagyunk: TGEU, ILGA, ILGA-EUROPE

Látható transzok

látható transzok blog

Írj nekünk

Levelezési cím: 1656 Budapest Pf. 92

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


TÁMórák: szerda - péntek 16-19
Személyesen: Budapest VII. Hernád utca 38.
Telefonon: +36 1 236 0203