A Transvanilla Egyesület fő tevékenysége a transz emberek érdekeinek képviselete az élet különböző területein, valamint támogató szolgáltatások nyújtása az érintettek és családtagjaik számára.

Az adomány odaítéléséről az Amnesty International Magyarország döntött, aki a SHARE szociális ügyek/jogvédelem területéért felelős nagykövete.

“Nagyon örülünk, hogy a SHARE-nek hála egy kicsit mi is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy a Transvanilla még hatékonyabban tudja folytatni példaértékű munkáját, amelyet a transz emberekért végez hosszú évek óta. Nagyon jó helyre került a támogatás, különösen most, amikor a transz közösség is a kormány gyűlöletpropagandájának kereszttüzében áll.” - mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

“A praktikusan elkölthető pénzadományért nagyon hálásak vagyunk, mind a SHARE-nek, mind az Amnesty International Magyarországnak és legalább ugyanolyan fontos a kezdeményezés figyelemfelhívó ereje számunkra. A civil szervezetek és a transz emberek jogai melletti kiállás megtapasztalása a nehéz időkben is reményt ad.” - mondta Hidasi Barnabás a Transvanilla Transznemű Egyesület elnöke.

A SHARE sörmárkát öt éve alapította három fiatal magyar vállalkozó, és az eredeti célnak megfelelően a beérkező profit 100%-át azóta is jótékony célra fordítják. Az adományozott szervezeteket minden alkalommal egy-egy átfogó terület SHARE-nagykövete választja ki, így a Transvanilla a nyolcadik olyan szervezet, amelynek - a serezőknek hála - a SHARE adományt tudott átadni.

"Fantasztikus dolog megismerni minden átadáskor az adományozott szervezeteket és munkájukat. A serezőink, vagyis a SHARE-közösség joggal érezheti, hogy a társadalom peremére szorult társaiknak segítenek. És a gyakorlatban ez mennyire egyszerű volt" - mondta Alvégi Lóci, a SHARE egyik alapítója.